Rólam
Van élet a szakítás után és lehet jobb, mint valaha
Újrakezdési specialista
Bánhidi Lilla vagyok – talán a médiából vagy a könyveim révén ismersz, de ez csak az életem egyik oldala.
A másik, legalább ilyen fontos része: a professzionális segítés.
Boldogság Újratöltve VIP Program
Nem éred be morzsákkal?
A pályámat szociális munkásként kezdtem, ahol a legnehezebb helyzetben lévő emberek mellett tanulhattam meg, mit jelent valóban jelen lenni és támogatni. Itt tapasztaltam meg először, hogy a tanult módszerek, eszközök hogyan adnak kapaszkodót a legnagyobb krízisben is.
Később, riporteri munkám mellett először csak barátaimnak, majd barátaim ismerőseinek segítettem szakítás feldolgozásában. Ezek a beszélgetések mutatták meg, milyen erő van abban, ha valaki nincs egyedül ebben a nehéz időszakban.
2015-ben útjára indítottam a Szerelmi Bánat Klinikát, ahol tíz éven át foglalkoztam azzal, hogyan lehet egy szakítás után újra felépíteni önmagunkat – és ha a helyzet engedte, újrakezdeni egy kapcsolatot. Idővel egyre több ügyfelem kérte, hogy a lezárás után segítsek nekik teljesen új életet kialakítani.
Ez vezetett az Újrakezdés Klinika megszületéséhez: egy helyhez, ahol nemcsak a fájdalomból kivezető úton kísérlek végig, hanem segítek új célokat találni, önbizalmat építeni és egy olyan életet kialakítani, amiben jól érzed magad.
Tudom, hogy a szakítás utáni időszak nehéz – mindegy, hogy te kezdeményezted, vagy téged hagytak el. Ez mindig gyász, és idő kell hozzá. De nem törvényszerű, hogy ez az időszak hosszú hónapokig vagy évekig a szenvedésről szóljon.
Az idő önmagában nem gyógyít. A változás akkor kezdődik, amikor te magad úgy döntesz, hogy lépsz. És én itt vagyok, hogy ebben a döntésben és az utána következő úton is végig melletted legyek.
Boldogság Újratöltve VIP Program
Nem éred be morzsákkal?
Ha velem dolgozol:
Boldogság Újratöltve VIP Program
Készen állsz egy igazi áttörésre?
Milyen esetekben tudok segíteni?
Szakítás előtt
Szakítás után
Új élet
Boldogság Újratöltve VIP Program

